Outsourcing folyamatszervezés

A folyamatszervezés speciális ága, ahol arra a kérdésre keressük a választ, hogyan lehet egy adott társasági folyamatot átalakítani a gazdaságosabb működtetés érdekében a belső erőforrások felszámolásával és külső erőforrások igénybevételével:

Üzleti modell felállítása
Ennek során arra a kérdésre kell válaszolni, milyen feltételek mellett éri meg az adott tevékenységet a társaság keretein kívülre szervezni. Ebben a programlépésben elsősorban az árbevétel és költségstruktúrát vizsgáljuk, különböző opciókat kidolgozva a nyereség és költségmegosztás lehetőségeire.

Működtetési folyamatok kialakítása
Az elfogadott üzleti modell alapján szükséges a konkrét együttműködést érintő folyamatok megújítása, amelyben a felelősségeket, a döntési és ellenőrzési pontokat, valamint a szükséges dokumentum mintákat is rögzítjük.

Szolgáltatási és együttműködési szerződés tartalmának meghatározása
Ebben a lépésben kerül sor az "anyavállalat" és a szolgáltató között létrejövő szerződés részleteinek kidolgozására, azon belül többek között a szolgáltatás, az együttműködés, az elszámolás, a dokumentálás és az ellenőrzés szabályainak rögzítésére.

Pályázati dokumentáció kidolgozása
Ügyfeleink kérésére vállaljuk a kihelyezett tevékenység igénybevételére a pályázati feltételek kidolgozását, a beszállítók versenyeztetését.

Az outsourcing folyamatszervezés „inverze” az insourcing folyamatszervezés, amelynek célja külső erőforrások beintegrálása a társaság működésébe. Ezt akkor javasoljuk alkalmazni,  amikor az elvégzett gazdaságossági elemzések alapján a külső szolgáltatók által végzett tevékenységek „házon belül” hatékonyabban, alacsonyabb költségekkel elvégezhetők.

Share this