Cégfilozófia
"Üzleti partnereink hosszú távú eredményességének növelése, stabil létezésének megalapozása olyan testreszabott, működésfejlesztési program kidolgozásával és végig vitelével, amely a fellelhető legjobb szolgáltatások integrációját, összefogását valósítja meg”.
"A név kötelez” tartja a mondás, éppen ezért olyan nevet választottunk magunknak, amely filozófiánkat is megtestesíti két alapkoncepcióra építve:
Az IVM (Integrált Változásmenedzsment Megoldások) koncepció,
mint a programtervezés filozófiája
Integráltság
Javaslataink sikeres megvalósításának kulcsa az Integrált programtervezés, azaz bármilyen hatékonyságjavítási kezdeményezés a már meglevő rendszerekkel összhangban, egymást erősítve valósulhat meg.
Változások menedzselése
Bármilyen működésfejlesztési és hatékonyságjavítási programot a szervezet életében bekövetkező Változásként kezelünk, aminek vannak befolyásolandó ellenzői és támogatói.
Megoldások felkutatása és biztosítása
Hisszük, hogy az elvesztegetett idő költség, így a valódi változások eléréséhez gyors, a lehető legkisebb költségű, legtöbb eredményt hozó Megoldásokat keressük.
A Bridge koncepció,
mint a megvalósítás filozófiája
Bizalmi híd
Célunk, hogy megbízónk és közöttünk olyan együttgondolkodás alakuljon ki már a programtervezés szakaszában, amelynek alapja az egymás iránti bizalom.
Megvalósítási híd
Felelősséggel tervezni csak akkor lehet, ha a megvalósíthatóság folyamatosan szemünk előtt lebeg, ezért a megvalósítás koordinációját is felvállaljuk.
Együttműködési híd
A megvalósítás sikeréhez szükségesnek tartjuk a belső csapat és a tanácsadó szoros, együttes munkáját.
Integrációs híd
Az integráció jelenti a különböző programelemek egymást erősítő megvalósítását, a szinergikus hatások kihasználását.
Szakértői híd
Fontosnak tartjuk, hogy jelentős tapasztalatokkal rendelkező társcégeket bevonjuk a megvalósításba a program jellegétől függően.
